A gyógynövények kutatása a népi gyógyászatból indul ki, hiszen az évszázadok óta sikerrel használt fajok egy részénél már klinikai vizsgálatokat is végeztek, ezek esetében a gyógyhatás tudományosan bizonyítottá vált, és már a megfelelő kivonatolás módszere és a pontos dózisok is ismertek. Azonban ezen kutatások nem haladnak olyan gyorsan, mint egy szintetikus szer előállásánál, aminek gazdasági okai vannak. A nagy gyógyszercégeknek a szintetikumok előállítása érdekük, hiszen a kutatásba és kísérletekbe fektetett összeg biztosabban megtérül, mintha egy növényi hatóanyagot vizsgálnak, ami utána sokkal szélesebb kör számára elérhető, így a profit is kevésbé biztos.

Országunk területén sok olyan növény van, melyekről nem is gondolnánk, hogy gyógynövények. Néhány ilyet szedtünk most csokorba. A természetvédelem és a fajok pusztulásának megakadályozása ezért is fontos érdek, hiszen soha nem lehet tudni egy kipusztulás szélére került növényfajról, hogy mire lett volna jó, ha nem pusztult volna ki, szinte teljesen. Jó példa erre az erdélyi hérics, amiből hazánkban már csak nagyon kis területen élnek példányok. A mezőgazdasági területek növekedése mellett e növény egyedszámának a csökkenését az is eredményezte, hogy a lovak gyógyászatában nagy mennyiségben használták.

A most bemutatott fajok gyógyászati jelentősége napjainkban már kisebb, és némelyik használata nem megfelelő dózisban veszélyeket is rejthet. Ennek ellenére jó tudni, hogy néhány gyom, vagy olyan növényi részek, melyek hulladékként a kukában kötnek ki, másra is hazsnálatosak voltak korábban…

Tarackbúza

A tarackbúza (számos latin névvel található meg a szakirodalomban: Elymus repens, Agropyron repens, Panicum repens) egy évelő növény, mely mindenfelé megtalálható, de kertekbe települve igen problémás gyommá válik. Földalatti szára a tarackja nagyon agresszíven terjedő, áttöri a kemény talajrögöt is, roppant hosszúra nyúlik, sok oldalágat, lefelé pedig vékony gyökér szálakat, a föld színe fölé pedig zöld leveles szárakat hajt. A tarack színe sárgásfehér, belül üres, vége pedig hegyes. A tarack erősen terjeszkedő természetű és ezért, ha nem irtjuk, igen hamar ellepi az egész kertet. Megszabadulni tőle nem egyszerűfeladat, mert ha egy-egy kisebb darabja a földben marad nagyon hamar képes regenerálódni.
A tarackbúza megszárított tarackjai a gyógyászatban rhizoma graminis néven szerepelnek, mely megfogalmazás nem pontos, hiszen nem gyökérről, hanem föld alatti szárról van szó. A tarack forrázatát székrekedésre, enyhe hashajtóként használja a népi gyógyászat. A nyálkahártyákat élénkebb működésére serkentőleg hat. Vizelethajtó, reumatikus bántalmak, anyagcsere fokozóü, hurutoldó elleni teakeverékek alkotórésze, valamint húgyúti fertőzések, vesehomok esetén. Állatgyógyászatban a szarvasmarhának eledelül szolgáló zabbal, vagy darával keverték apróra vagdalva.

Hatóanyaga a tricin nevű polifruktozán egy szénhidrát vegyületek, emellett tartalmaz nyálkát és szaponint is nyomokban. Emellett valamennyi A és B-vitamin, kovasav, karvakrol, karvon, és szilikát tartalma is van.
Ősszel, vagy igen korán tavasszal, kizöldülés előtt szedendők a tarackjai, mert ekkor tartalmazzák a legtöbb hatóanyagot. A felszedett tarackot megmossuk, oldalgyökereitől megtisztítjuk és vékonyan szétterítve megszárítjuk. Régebben teaként fogyasztották keverékek részeként.

Cseresznye és meggy “szára”

Számos pozitív hatása van a cseresznye-, és meggyszáraknak is. Botanikailag ez az elterjedt megnevezés sem pontos, hiszen itt nem szárról, hanem a gyümölcs kocsányáról van szó. Leginkább nyálkaoldó, köptető hatása ismert, emésztési zavar kezelésére is használható. De emellett vízhajtó, és gyulladáscsökkentő hatásai is vannak a cseresznye- és meggyszáraknak, aminek köszönhetően alkalmazták hólyaggyulladás, hólyaghurut, felfázás, vagy akár vesehomok esetében. Megoldást jelenthet akár ízületi betegségek, reumás fájdalmak enyhítésében is. Enyhén magas vérnyomás fennállásakor is segíthet, persze a gyógyszeres kezelést nem váltja ki. Tea készítéséhez ne friss szárakat használjunk, hanem szárítottat. 5-10 perces főzetet kell készteni belőle, tehát nem forrázatot, és kis mennyiség, egy csipetnyi is elég egy csészényi tea elkészítéséhez. Nem monoteaként, hanem inkább keverékek alkotórészeként szokás használni.

Kukoricabajusz

Gyakori alkotórésze a cukorbetegség hatásait enyhítő-, diétás és a vizelethajtó teakeverékeknek. A népi gyógyászat a húgyutak bántalmai, vesehomok és hólyaghomok esetén, valamint cukorbaj ellen használta. Foszfor tartalmánál fogva egyes hátgerinc panaszoknál előnyösen használható. Köhögés ellen a bajuszt rendszerint a kukoricaszemmel együtt főzték meg, és szüredékét cukorral, vagy mézzel ízesítették, majd forrón adták a betegnek. A kukoricabajusz kissé élénkítő hatású, de kivonatával májelégtelenséget, magas vérnyomást is kezeltek. A kukoricabajuszból és a buroklevelekből készült borogatás segít a gennyes sebek felfakadásánál. 3 dkg friss vagy szárított kukoricabajuszt 1 liter vízben 1-2 percig főztek, szűrve, naponta három alkalommal 1-1 csészényit fogyasztottak belőle.

Apró szulák

Az apró szulák (Convulvulus arvensis) virágai bár szépek, leginkább gyomnövényként tartják számon, mivel gyors növekedése miatt a termesztett növényeket „megfojthatja”, és számos zöldségnövényt (pl. burgonya, paprika, paradicsom stb.) megtámadó vírus köztes gazdája.
Sűrű leveleivel elnyomja a többi növényt, az USA-ban, ahol inváziós fajnak számít, egy húsz éve végzett felmérés szerint az adott évben 377 millió dollárt meghaladó veszteségeket okozott. Egy egyed akár 600 magot is hozhat, melyek közel 30 évig megőrzik csíraképességüket. A mechanikus gyomirtás sem egyszerű esetében, hiszen egy néhány centiméteres gyökérdarabból képes újrahajtani. Ahol megjelenik, ott a magról történő szaporodást nem, csak a vegetatívat számolva évente 3 métert képes sugárirányban elfoglalni. A népi gyógyászat gyomor, - és bélhurut ellen, nagyobb dózisban hashajtóként használta, ám túlzott mennyiségben alkalmazva kockázatokat rejt.

Bojtorján

A bojtorján (Arctium lappa) friss hajtásából főzeléket is készítenek, élettani szempontból jelentős a réz, vas, mangán, magnézium, cink és kalcium-tartalma, de B-vitaminok, valamint C-, és E-vitamint is tartalmaz. Egyes bőrbetegségek tünetet enyhíti, nem véletlenül kapható bojtorján kivonatos sampon is. Gyakoribb fogyasztásával megelőzhető az érelmeszesedés, csökkenti az infarktus és a a magas vérnyomás kialakulásának a kockázatát.

Fehér here

A fehér herének (trifolium repens) salátába is keverhetők a zsenge levelei, sőt a virága is, emellett “vértisztító” hatása van. Köhögéscsillapító, javítja az emésztést, azonban túlzott fogyasztása egyeseknél vérrögképződést okozhat.

Madársóska

A madársóskák (Oxalis ssp.) frissen szedve és fogyasztva hatékonyak enyhébb emésztési zavarok esetén. Savanykás levelei sok C-vitamint tartalmaznak. Virágzáskor azonban a benne lévő kalcium-oxalát nagyobb mennységben van jelen, ami miatt enyhén mérgezővé válhat.

Százszorszép

E szép, és kertészeti változatokkal is rendelkező növény a gyepekben gyakran nem kívánt betelepülő gyom. A százszorszép (Belllis perennis) levelei és virágszirmai egyaránt fogyaszthatóak nyersen és főve, enyhén kesernyés íze miatt étvágygerjesztő hatásúak. Ausztráliában teának megfőzve különböző emésztőrendszeri és légúti problémák enyhítésére használják, emellett gyulladás gátló tulajdonságai is vannak. Bimbója savanyítva is eltehető.

Gyermekláncfű

A pongyola pitypang (Taraxacum officinale) A, B, C, D-vitamin és ásványi anyag tartalma is jelentős. Vízhajtó és étvágygerjesztő tulajdonságai, illetve a májra és az epehólyagra kifejtett hatása miatt alkalmazzák. A leveleket virágzás előtt salátaként fogyaszthatjuk. A gyökerek elkészíthetők teának, vagy megpirítva és ledarálva pótkávé porként is fogyaszthatók. A színes virágok salátadísznek és korábban méz hamisítására is használták: a cukorszirupot ezzel sárgították. A virágszárban lévő tejnedv enyhén mérgező, de íze is annyira keserű, hogy kis eséllyel lehet belőle annyit elfogyasztani, hogy az komoly gondot okozzon.

Fehér libatop

A fehér libatop (Chenopodium album) kertjeink, gyakori gyomnövénye. Fiatal levelei ehetők, Észak-Indiában termesztett haszonnövény. Magas kalcium-, vas-, és fehérjetartalmával a spenóthoz hasonlóan felhasználható levélzöldségféle lehet, de csak a zsenge 20–30 centiméteres példányai alkalmasak erre, vagy később a már idősebb példányok épp növekedésben levő hajtáscsúcsai.