Agostyáni Arborétum

Elérhetőségek

AGOSTYÁNI ARBORÉTUM

A Gerecse Tájvédelmi körzet gyöngyszeme, a hegység egyik páratlan szépségű völgyében a Bocsájtó-völgyben, Tatától néhány kilométerre, Budapesttől alig egy órára található. Az arborétum 30,5 hektáron mutatja be fás szárú növényeit. A kertet az év bármely időszakában érdemes felkeresni, hiszen növényritkaságaival egyedülálló esztétikai élményt nyújt minden évszakban.
A völgy különleges mikroklímáját, – a domborzat és a vízfolyás adta helyi éghajlat kedvező hatásait – Esterházy Móric fedezte fel, majd az ő kezdeményezésére indult meg a Szlavón tölgyek, illetve európai vörösfenyők telepítése, mely egyedek ma, a kert legidősebb fái. Az összefüggő lomberdőkkel, ligetes tisztásokkal borított, sziklás vékony termőrétegű hegyoldalakkal, a völgyben művelt területekkel tarkított Gerecse hegységben fenyőerdőt nem találunk. Az itt elültetett vörösfenyők mégis kiválóan fejlődtek.
Az 1950-es, 60-as években a Magyar Tudományos Akadémia kísérletei gyanánt 300 fajta, nagyrészt exota fát ültettek, melyek mára jelentős méreteket értek el, és impozáns látványt nyújtanak.

A völgyön átfutó Hidegkúti –forrás vizét összegyűjtő patak útjába gátat építettek és két tavat létesítettek, a kedvező éghajlat fenntartása érdekében. Az Arborétum sajátos mikroklímájának köszönhetően, az országban egyedülálló módon több fenyőféléből álló erdőt csodálhatnak meg a látogatók, melyek többsége nem őshonos a területen. A kertet tovább színesíti a cédrusok, mamutfenyők, tulipánfák, nyírek, vasfák, égerek, kőrisek, juharok, diók stb. több változata is, így az élőfa gyűjtemény jelenleg közel 300 féle fa és cserje közössége.
A völgy hatásának köszönhetően, az arborétum a legnagyobb nyári kánikulában is kellemes, hűvös klímájú. A kert egész területét a Bocsájtó-patak szeli ketté, mely hozzájárult, hogy az Arborétum 2004 óta közösségi jelentőségű Natura 2000 Különleges Madárvédelmi Terület legyen. Ez idáig 71 madárfaj költése és 110 madárfaj megjelenése vált bizonyossá, így méltán viseli a „Madárdalos Agostyáni Arborétum jelzőt”, a Natura 2000, különleges rendeltetésű madárvédelmi terület.
A Vérteserdő Zrt. számára kiemelt feladat az Arborétum fenntartása, fejlesztése. A karbantartási feladatok mellett, a Társaság nagy hangsúlyt fektet a környezeti nevelésre, oktatásra: egész évben informatív és izgalmas szakvezetésekkel fűszerezett programokkal várják a természetjárókat.
Az Arborétum ideális helyszíne, akár egy egészségügyi sétának, feltöltődésnek, vagy egy meghitt, természet közeli esküvői szertartásnak, fotózásnak, ezen kívül szuper kiindulópontja lehet egy gerecsei túrának, vagy iskolai tananyaghoz kapcsolódó tanulmányi kirándulásnak.

Kellemes kikapcsolódást kíván a Vérteserdő Zrt.!

Képek
banner
banner
banner
banner
banner
banner
banner
banner
banner
banner
banner