Fülöpházi buckavidék

Elérhetőségek
Admin
6042 Fülöpháza, I. körzet 29.

Közép – Európa egyik legnagyobb területű (7400 km²) homokvidékének középső részén találhatók a Kiskunsági Nemzeti Park fülöpházi területegysége. 
Fülöpháza és Kerekegyháza térségének fő természeti értéke a szél felhalmozó munkája nyomán kialakult, részben kötött futóhomok felületek, ill. néhány szabadon mozgó futóhomok felszín. 

A Homokhátság buckavonulatai csak néhány tíz méterrel magasodnak a Duna és Tisza-völgy fölé. A homokterületek az Ős-Duna hordalékkúpjainak maradványa. A folyóvízi feltöltődés után a Duna elhagyta a területét, és szél által mozgatott homoküledék felhalmozódás indult meg. A Hátságot sokfelé jellemző homokbuckák Ény-Dk-i települési irányúak, mely az uralkodó széliránynak felel meg. A Hátság felszínét lepelhomok-síkságok, tagolt homokbucka vonulatok jellemzik a szél által kifújt mélyedésekkel, melyekben korábban időszakos szikes tavak, szikes mocsarak sokasága volt.

A szinte érintetlen állapotban levő homokbuckások egyik legszebb védett része a Fülöpházi homokbuckák, melynek területe 1992 hektár.
A homokbuckák nagy részét nyílt homoki gyepek fedik. Az egymástól viszonylag távol, laza csomókban növő homoki csenkesz (Festuca vaginata) tövei között zuzmók és mohák borítják a talajt. Májusban virágzik a homoki árvalányhaj (Stipa sabulosa), mely az összes buckát beborítja. Később bontja szirmait a kék virágú báránypirosító (Alkanna tinctoria), a homoki vértő (Onosma arenaria), a szalmagyopár (Helichrysum arenarium) és az apró termetű, sárga virágú homoki varjúháj (Sedum hillebrandtii). Nyár derekán virít a kék szamárkenyér (Echinops ruthenicus), a mezei iringó (Eringium campestre) és a királydinnye (Tribulus terrestris), melynek szúrós termései augusztus derekától érnek be.

A nedvesebb buckaközi mélyedésekben a serevényfűz (Salix rosmarinifoliae) jellemző. A napsütötte buckaoldalakon a naprózsa (Fumana procumbens) és a napvirág (Helianthemum ovatum) sárga virágai nyílnak. 

A legeltetés megszűntével lassan megszűnt a homok mozgása is. Ma már csak két mozgó homokbucka található a fokozottan védett területen. Lassan a fás szárú növények is megjelentek a területen. Az elsők között az egybibés galagonya (Crataegus monogyna), a sóskaborbolya (Berberis vulgaris) és a közönséges boróka (Juniperus communis) hódítja meg meg a csupasz homokot. A fákat elsősorban a nyárfa fajok - a fehér- és a szürke nyár (Popukus alba, P. canescens), és a fehér akác (Robinia pseudo-acacia) képviseli.
A homokvidék állatvilágából az ízeltlábúak a legfajgazdagabbak. A hangyalesők tölcséreit mindenhol könnyű megtalálni a nyílt homokon, de sok poloska, sáska, szöcske és pók is él a gyorsan felmelegedő és gyorsan kiszáradó homokon.

Csak nedvesebb időben, vagy alkonyat után láthatjuk a barna ásóbékákat (Pelobates fuscus), a zöld varangyokat (Bufo viridis), de a zöld  levelibékák (Hyla arborea) hangját bármikor hallhatjuk. A zöld-, a fürge- (Lacerta viridis, L. agilis) és a homoki gyíkok  (Podarcis taurica) szívesen sütkéreznek a fűcsomók között, vagy fatörzseken.
A homokbuckások gyakori madara a földön fészkelő a mezei pacsirta (Alauda arvensis). Más madarak inkább a bokrosokban találják meg élőhelyüket. Az idős nyárfák odvaiban harkályok költenek. Nem használt fészkeiket szívesen foglalják el a szalakóták (Coracias garrulus), melyek állománya sajnos fogyatkozóban van ugyanúgy, mint a búbos bankáé (Upupa epops). Egyre többfelé lehet látni viszont a színpompás tollú gyurgyalagot (Merops apiaster).

Báránypirosító tanösvény

A tanösvény a félig kötött homokterületek geológiai, növény- és állattani jellemzőit mutatja be. Kiinduló helye a Naprózsa Ház és Erdei Iskola parkolója. A tanösvény elején egy fitnesz gépekkel felszerelt erdei tornapályát találunk, majd ezt elhagyva jutunk a tanösvény útvonalára, mely egy ideig a piros sáv jelzésű túraútvonalát követi. A tanösvény korábbi útvonala új állomásokkal egészült ki, hurokszerű útvonala egy rövidebb és egy szakaszra tagolódik.

Garmada tanösvény

Az itteni növénytársulásokat a száraz homokpusztai gyepek uralják borókás-nyáras erdőtársulásokkal. 

A területet legegyszerűbben a nemzeti park Naprózsa Házától elindulva lehet látogatni. GPS: 46° 52’ 6,737” 19° 25’ 33,075’

https://www.knp.hu/hu/fulophazi-buckavidek-baranypirosito-tanosveny

https://www.knp.hu/hu/fulophazi-homokbuckak-garmada-tanosveny

 

Képek
banner
banner
banner
banner
banner
banner
banner
banner
banner
banner
banner