Természetes elterjedési területük két fő központja Kelet-Ázsia és Észak-Amerika, ahol különböző klimatikus viszonyokhoz alkalmazkodva fejlődtek ki lombhullató és örökzöld változataik. Európában a magnóliák a 18. század végétől kezdve váltak népszerűvé, és napjainkra hazánkban is a díszkertek és parkok alapnövényei közé tartoznak. A magyarországi klímát elsősorban a lombhullató fajok viselik jól, közülük is a Magnolia × soulangeana, a M. stellata és a M. kobus bizonyult a leginkább alkalmazkodónak. Az örökzöld Magnolia grandiflora csak védett, enyhe mikroklímájú területeken fejlődik biztonságosan. A nagyvirágú liliomfa (Magnolia × soulangeana) a legismertebb és legelterjedtebb kerti hibrid, amely a Magnolia denudata és a Magnolia liliiflora keresztezéséből származik. Terebélyes, többtörzsű, középmagas fa vagy nagyobb bokor, amely kora tavasszal, a lombfakadás előtt bontja nagyméretű, kehely alakú virágait. Színük fajtától függően a halvány rózsaszíntől a mély bíborig változhat, és gyakran enyhe illatot árasztanak. A csillagmagnólia (Magnolia stellata) alacsony növekedésű, sűrű ágrendszerű cserje, amely márciusban, még a fagyos időszak vége előtt hozza fehér, csillagszerű virágait. Jó fagytűrő képessége és kis helyigénye miatt kisebb kertekben is biztonsággal nevelhető. A japán liliomfa (M. kobus) erőteljes növekedésű, 6–9 méterre is megnövő fa, amely nemcsak szoliterként mutatós, hanem gyakran használt oltóalany is, mivel kiválóan alkalmazkodik a kontinentális klímához. Az örökzöld magnólia (M. grandiflora) az észak-amerikai délvidékről származik, és bár hazánkban csak a legvédettebb fekvésekben nevelhető, bőrszerű, fényes leveleivel és hatalmas, fehér, illatos virágaival egyedülálló látványt nyújt.

A magnólia a mélyrétegű, jó vízáteresztő képességű, enyhén savanyú kémhatású talajban fejlődik a legkedvezőbben. A meszes talaj klorózist és levélsárgulást okozhat, ezért ültetés előtt ajánlott a talaj javítása savanyú kémhatású földkeverékkel, tőzeggel vagy komposzttal. Fényigényes növény, de a korai tavaszi napsugárzás és az erős szél a virágrügyeket károsíthatja, ezért célszerű napos, ugyanakkor védett fekvést választani. A fiatal növények sekély gyökérzete miatt érzékenyek a kiszáradásra, így a talaj takarása mulccsal nemcsak a nedvesség megőrzését, hanem a gyökérzóna védelmét is szolgálja. A magnólia vízigénye mérsékelt, de a telepítést követő néhány évben rendszeres öntözést igényel, különösen a száraz nyarak idején. A pangó vizet viszont nem tűri, ezért a túlöntözést kerülni kell.

A metszés során a magnólia érzékenyen reagál a drasztikus beavatkozásra, mivel virágrügyei az előző évi hajtásokon fejlődnek, ezért csak a sérült, elhalt vagy egymást keresztező ágakat ajánlott eltávolítani közvetlenül a virágzást követően. A tápanyagpótlás szerves trágyával, érett komposzttal vagy savanyú talajt kedvelő növények számára készült tápoldattal javasolt, kora tavasszal kijuttatva. A meszes talajon nevelt példányoknál a vashiány tüneteit (levélsárgulás) vas-kelát tartalmú lombtrágyával lehet megelőzni. A fiatal növények télire takarást igényelnek, főként a gyökérzóna körül, amit vastag mulcsréteggel biztosíthatunk.

A magnólia növekedése lassú, de hosszú életű, akár több évtizedig is díszítheti a kertet. Az első bőséges virágzás általában az ötödik–nyolcadik év környékén várható. A lombhullató fajok kora tavasszal, a levelek kihajtása előtt virágoznak, míg az örökzöld fajok nyár elején, hosszabb ideig tartó virágzási időszakban díszítenek. A magvetés elsősorban fajfenntartásra alkalmas, mivel a hibrid magnóliák nem örökítik megbízhatóan az anyanövény tulajdonságait. A dugványozás és oltás a leggyakrabban alkalmazott szaporítási mód: félfás dugványokat nyár végén érdemes gyökereztető hormon segítségével meggyökereztetni, míg az oltás alapfajai közül a M. kobus és a M. acuminata biztosítja a legjobb fagytűrést és alkalmazkodóképességet.

A magnólia kórokozói közül a levélfoltosságot okozó Phyllosticta fajok, valamint a lisztharmat fordulhat elő, főként párás, zárt környezetben. A betegségek megelőzésének legjobb módja a szellős koronaforma fenntartása és az öntözés mérséklése. A kártevők közül a levéltetvek, pajzstetvek és atkák jelenléte okozhat problémát, főleg fiatal hajtásokon; ellenük a tél végi lemosó permetezés hatékony megelőző eljárás.

A magnólia harmonikusan társítható más savanyú talajt kedvelő növényekkel, mint a rododendron, azálea, hortenzia vagy japán juhar. A talajfelszín árnyékolására és díszítésére páfrányok, árnyéktűrő évelők, valamint talajtakaró növények ültethetők mellé. Kertépítészeti szempontból a magnólia leginkább szoliterként érvényesül, amikor tágas térben, önállóan ültetve mutatja meg teljes formáját és virágpompáját, de parkokban és nagyobb kertekben csoportosan is telepíthető.

A gondosan megválasztott faj és a megfelelő környezeti feltételek biztosítása mellett a magnólia a magyarországi díszkertek egyik legértékesebb növénye lehet. A fajta- és formai változatosság lehetővé teszi, hogy szinte minden kerttípusba illeszthető legyen, a korai tavaszi virágzás pedig különleges esztétikai értéket ad a kertnek a vegetációs időszak kezdetén. A magnólia így nem csupán a díszkert látványos eleme, hanem a természetes növényformák és a kertépítészeti elegancia közötti harmónia egyik legszebb példája.