Nemzeti Botanikus Kert

Elérhetőségek
Admin
2163 Vácrátót, Alkotmány u. 2-4.

A vácrátóti kertről az első említés 1827-ből, a Géczy család 1846-ig tartó földbirtokosságának idejéből származik. Valószínűleg egy egyszerű, átlagos angolkert lehetett a Sződ–Rákos-patak baloldali völgybevágódásának lankáin, olyan, mint a többi középnemesi kastély parkja a XIX. század elején.

Többszöri tulajdonosváltást követően 1871-ben döntő esemény történt a kert története szempontjából: Vigyázó Sándor vásárolta meg a birtokot annak összes felszerelésével, állatállományával, ingóságaival együtt.

A kerten átfolyó Sződ–Rákos-patak vízének felhasználásával, hatalmas földmunkával és a meglévő tó hasznosításával összefüggő tórendszert alakítottak ki. A kitermelt nagy mennyiségű földdel a lankás domboldalakat még változatosabbá tették. A Vác fölötti Naszály hegyből több éven át szekerekkel szállították a kert építéséhez szükséges, többmázsás köveket, s természetesnek tűnő sziklás oldalakat alakítottak ki. A kert romantikus hangulatának fokozására a patak partjára 1890-ben vízimalmot építettek. A Sziklás-tó feletti keskeny szurdokvölgyben mesterséges vízesést létesítettek, 1904-ben pedig felépült a szigeten a gótikus stílust utánzó műrom. A XIX. század végén már hódított az új kertstílus, az ún. gyűjteményes (dendrológiai) kert, amely minél több egzótát felvonultató, de esztétikus kialakítású élőnövény-gyűjtemény volt. Ez a gyűjtemény szolgáltatta a mai botanikus kert alapját.

A modern botanikus kert kialakításában elévülhetetlen érdemeket szerzett az intézet hajdani igazgatóhelyettese Ujvárosi Miklós (1912–1981) professzor. A kert fejlesztésének a fő szempontja volt, hogy az új gyűjteménycsoportok összeállításakor is megőrződjön a kert régi formája.

Azóta folyamatosan történtek fejlesztések a kertben. Új raktár és műhelyépületek létesültek, az üvegházak új típusú fűtésrendszert kaptak, a kerti öntözőrendszer nagy részét korszerűsítették, s a tájképi kerti építményeket is renoválták. 

Az ezredforduló óta a látogatók tájékoztatására új térképek, ismertetőtáblák kerültek kihelyezésre és Tanséta ösvényt jelöltünk ki. Megépült a Berkenyeház, az új pozsgás- és kaktuszház, és jelenleg is folyik az üvegházak átépítése.

A botanikus kert vezetői az 1978-ban nyugállományba vonult Ujvárosi Miklós után Pócs Tamás, Borhidi Attila, Kereszty Zoltán és Kósa Géza voltak. 2019 óta Zsigmond Vince vezeti a kertet.

Szabadtéri gyűjtemények:
április 1. – október 31. minden nap: 8:00–18:00

Tisztelt Látogatóink!
A hétvégi magas látogatottság miatt kérjük, hogy aki teheti, hétköznapon keresse fel a kertet.
Hétvégi látogatóinktól kérjük, hogy lehetőség szerint a 10-12 és a 14-16 óra közötti időszakokon kívül érkezzenek.

Kertünkbe védettségi igazolványra nincs szükség, a maszk használatát azonban előírjuk.

Képek
banner
banner
banner
banner
banner
banner
banner
banner
banner
banner
banner